2009. április 13., hétfő

3. nap: Preikestolen - Stavanger - Nærbø

A hétfő reggel gyorsított ütemben indult, ugyanis nem volt már semmi kajánk, úgyhogy a legközelebbi Kiwiben kezdtük a napot.





Reggeli után Preikestolen felé vettük utunkat, ami a Norvég prospektusokból jól ismert. Az időjárás kedvezőnek bizonyult egy néhány órás túrához.
A kompnál ismét kaja, itt már legalább a szántóföldek szaga nem kísértett.




A kompról is jól mutatott a táj..
A túra kezdőpontjához érve a következő látvány tárult elénk:


Nekivágtunk a túrának..

Az első megállónk, ez még tényleg nagyon az elején volt..

Közben eldöntöttem, hogy túl sok képet akarok kitenni és nem tudok elég frappáns szöveget írni. Szerencsére a látvány magáért beszél, úgyhogy ebben a bejegyzésben kicsit több kép lesz mint szöveg.



A táj igen változatos volt, erdős, sziklás, havas, vízeséses..:)



Végül felértünk a csúcsra!


A tetőn pihenés, fotózkodás.. Itt készült az első félmeztelen képem! És nem az utolsó! ;)
Egyébként elég parás volt a szikla szélén állni/ülni, rendesen bennem volt a tériszony.
Lefelé már gyorsabb volt a menet. Lent a starthelyen megkajáltunk indulás előtt, majd megcéloztuk Stavangert. A GPS most is kicsit másfelé akart vinni, mint amerre mi akartunk menni, de szerencsére térképünk is volt.
Stavanger egy elég színes kisváros.

Szóval bejövős környék, asszem szívesen laknék ott is. Egy kisebb hátrány, hogy a városban is lengedezett némi trágyaszag.:) Sétálgattunk kicsit, vásárolni is próbáltunk, de végül úgy döntöttünk, hogy maradunk a jól bevált Kiwinél.(Vacsorára spagettit terveztünk, amihez be kellett szerezni az alapanyagokat.)
Stolpabuában tehát spagettizabálás, sörözgetés, szokásos ökörködés. :)

1 megjegyzés:

  1. Szakdoga írás közben gondoltam felüdülést jelent megnézegetni a videókat... és tényleg =)
    A gyerekkori tériszonyom nekem is előjött már csak a képeket nézegetve is, de kétséget kizáróan gyönyörű helyeken jártatok!
    Remélem rám is vár valami hasonló ;)

    (Sikerült dűlőre jutni a megjegyzésírással is google accountról, úgyhogy most boldog vagyok =))

    VálaszTörlés