Szombat reggel 8-as ébresztő... A péntek esti gulyás buli után (ami egyébként szintén jól sikerült) kicsit nehezebben ment.. Reggeli, pakolás.. Az előző nap elkészített 2 kiló húst sikerült eltenni, de azért nem sikerült 100%-osan mindent bepakolni. Mindenesetre elindultunk, elég jó idő is volt, én rövidgatya-póló párosítást választottam.
Első úticélunk Kragerø, egy kis falu a déli parton, menet közben azért megálltunk a látványosabb helyeken.
Kis utakon mentünk, barátkoztunk a GPS-el meg a térképpel. Havas táj, befagyott vizek, napsütés..
Kragerøben leparkoltunk az egyik kis kikötő közelében, majd tettünk egy kis sétát.8 után értünk a Skottevik Feriesenter-be, egy embert nem láttunk a porta közelében, kicsit bentebb mentünk, ott már mozgolódtak. Megkerestük a szállásért felelős csávókát, aki megmutatta a házat, amit kibéreltünk. Kicsit sötét volt és enyhe köd, de azért látszódott, hogy nem semmi helyen fekszik ez a camping. A fáradtság azt hiszem jól látszik az alábbi képen.
A szállás egy kétemeletes ház, kb 8 ággyal-konyha-fürdő szal minden volt ami kellhet. Királyi vacsoránk volt, aztán megterveztük a másnapi utat, majd az egyik német tv-csatornán több majd 20 éves kandikamera felvételeket néztünk lefekvés előtt. :) A szomszédban egyébként német túristák sütögettek rácson, meg érkezésünkkor lefotóztak minket, hát biztos érdekesek voltunk:)
Kiegészítés:
Már majdnem odaértünk, amikor Lillesandnál kisebb vitába keveredtünk. A táblák jobbra mutatták az utat, de a térkép meg a GPS balra vitt volna. Mentünk egy kicsit egy felmart útszakaszon, majd úgy döntöttünk megfordulunk. Követtük a helyesnek vélt irányt és elhajtottunk egy "stengt" tábla mellett. Akkor még nem tudtuk ez mit is jelent. Hatalamas autóút..és egyszer csak vége lett és egy másik "stengt" táblába ütköztünk. Hát kiderült, hogy útépítés miatt le van zárva. :) Ismét forduló, benzinkútnál kérdés, hát ott sem tudtak okosabbat mondani, így maradt az eredeti kerülőút, amerre a táblák is mutatták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése