Indulás!

Eljött hát a hétfő reggel, nagyon vártam és vasárnap este már nagyon izgultam is, hogy mindent betegyünk ami létszükség. Eddig úgy tűnik minden megvan, fogkefét asszem otthon hagytam, de már be is szereztem párat.
Persze, hogy ne legyen tökéletes az egész, vasárnap este megfájdult a torkom és már éreztem, hogy baj lesz, betoltam mindenféle vitamint és egyebet, ami csak volt otthon, ettől függetlenül hajnalban is arra ébredtem, hogy nem tudok nyelni, további szerek beszedése, anya segítségül hívása, kis izzadás a takaró alatt így folytattam tovább reggelig. Fájdalomcsillapító, hogy legalább az úton jól legyek. Aztán indulás! 10kor indultunk, a kocsiút problémamentes volt 12 után picivel meg is érkeztünk. Terepfelmérés, Söri bevárása, újabb fél liter pálinka eltétele a csomagba, amit előtte azért meg kellett kóstolni.;) Izgulás, hogy a csomagok ne haladják meg a 20 kilót, majd a check-in sikeres letudása után, laza ebéd, és irány a duty free részleg. Az ellenőrzőkapun simán átmentünk, de mikor apáékat le akartam fotózni onnan, egyből elém ugrott és egyenruhás kollegina, hogy itt tilos fotózni.:).
A repülőnk fél órát késett így elég sokat voltunk a váróban, de végül feljutottunk. Egymás mellé kaptunk jegyeket és még nem is a szárnyra, de azért mellénk betettek 8 gyereket meg egy autistát, biztos ami biztos. Viszont az úton mindenki jól viselkedett, és még légörvénybe sem kerültünk. Én kezdtem belázasodni, de azért próbáltam tartani magam.

Megérkeztünk Oslóba, csomagokat felszedtük és irány a nem bevallós kilépőpont. Még az útlevelünket se nézték meg! Ha ezt tudom, még 2.5 liter pálinkát hozok ki, mert ugye pont ennyi fért volna még a hátizsákomba:).
Irány a vonat! Juhéé még bennt van, pedig már 2 perce elkellett mennie. Jegy?! Mindegy, majd a vonaton! Nem értük el!:) Legalább meg kérdezhetjük, hogy van-e nekünk diákjegy. Odamentünk a jegyárus hölgyhöz, szépen elmagyaráztuk neki a helyzetet, nem siettünk még volt egy óránk a következő járatig. Gondosan áttanulmányozta és kaptunk diákjegyet! Hurrá, jó jel, így csak 190 Kroner volt, átszámítva valamivel kevesebb, mint 6000 HUF. De azért itt nincs túl sok különbség a diák és felnőtt jegy közt, mindenesetre a kicsi is számít, különösen, hogy még nem érkezett meg a pénzünk. Remélem, hamar megjön, mert rohadt drága itt minden.
Na az egy órás várakozás közben kezdtem nagyon szarul lenni, gondolom minden cucc hatása kezdett múlni, fáztam is meg melegem is volt. Megjött a vonat! Felpattantunk elfoglaltunk kereken 10 helyet a vonat hátuljában. 2 órás út, remek, a célnál vagyunk. Megtanultuk, „Az ajtók záródnak”-ot norvégul (dören a lukens, persze fonetikusan). :) Meglepő volt, hogy mindenki a vonat végébe jött, pedig szinte mindenhol volt hely kivéve ott, mert a cuccaink lefoglalták:). Itt biztos nem ment még bele vonat a másikba, mint otthon.
A vonat hihetetlen volt, számunkra, a csodálatos MÁV-hoz szokottak számára. Ez kérem szolgáltatás. Tisztaság, szelektív hulladékgyűjtés, se nem meleg, se nem hideg, pont jó, udvarias kalauzok és kényelmes székek. Ja és bemondják a megállót is, nem kellett a sötétben nézgelődni, hogy megérkeztünk-e.
A kaller rá se nézett a jegyünkre csak kilyukasztotta. Érdekes, itt bíznak az emberekben (ez később is feltűnik majd). Szóval kérem drága, drága, de itt adnak is rá, hogy nyújtsanak az embereknek valamit.
A vonaton próbáltam aludni, télleg elég kész volt, Söri szerint ő szarul nézett ki én meg mint egy rongy:).
Kint kb. 30-40 centis hó és folyamatosan esett, de a hőmérséklet egész jónak volt mondható, ahogy a képeken is látszik +6,8 és +8,6 fok, nem rossz, otthon lenne ilyen nappal, mi? :P
Na nem kell nézni, hogy ez meg, hogy lehet, épp egy alagúton jöttünk keresztül, amikor ezek a képek készültek :).
Megérkeztünk, fél 9 után, Heidi kijött elénk kocsival és a szállásunkra hozott minket, gyors bemutatkozás a házinéninek, aki tényleg nagyon kedves és a másnapi program megbeszélése. 11-re kell menni, hálisten! Van esély rá, hogy kipihenjem magam. Teljes erőmmel lepleztem a rosszullétet és a csirkesalátából, amivel fogadtak minket, is ettem. Átadtuk az ajándék Tokaji borocskát, kiderült, hogy inkább sörös a házinéni, de azt ígérte, meg fogja kóstolni.
A cuccaimat szanaszéjjel ledobáltam, nagy nehezen felhúztam az ágyneműt, gyors bejelentkezés MSN-re, hogy lássátok, megérkeztünk. Aztán szunya! Házinéni meg is lepődött. Remek éjszakám volt, valamivel jobban voltam reggel.