2009. január 21., szerda

Első napok

Az utazás fáradalmai után szerencsére másnap csak 11-re kellett bemennünk suliba, ennek különösen én örültem, kicsit jobban rá tudtam pihenni a nyavajámra. Hát Sörivel úgy gondoltuk, elég ha fél 11-kor elindulunk, úgyis azt mondták közel van a suli. Végülis ha rá hallgattunk volna, hogy merre kell menni, akkor télleg kellett volna 30 perc, de egyébként 3 percre lakunk az egyetemtől:). Na, szóval kicsit korábban érkeztünk, megleptük Sigmund-ot, aki az egyik tárgyunkat tartja meg a labormunkánk kordinátora is egyben. Kedvesen bemutatott minket a vezetőségnek, majd bele is vágott a lecsóba, az eddig leadott anyag és a következőkben várhatóakra tértünk. Hát mit mondjak, király lesz megint elkezdeni tanulni, már nagyon kiestem a gyakorlatból. Megtudtuk, hogy a számonkérés egy 4 órás írásbeli vizsga lesz:). (ma kiderült, hogy itt gyakoriak az 5-6 órás vizsgák is..). Elmesélte azt is, hogy mennyi rengeteg nagy hadi és civil cég van itt Kongsberg körül.
Ezután a nagyon kedves adminisztrátor néni elvitt minket az ebédlőbe és meghívott egy ebédre!:)
12:15-kor már kezdődött is az első óránk, amit Sigmund úgy kezdett, hogy megérkezett a két magyar hallgató, úgyhogy innentől angolul fogjuk tartani az órát (itt már 2 hete tart a tanév). Integettünk ők meg visszaintegettek!:) Először kicsit kínosnak éreztük, de aztán kiderült, hogy ők inkább örülnek ennek, mert így még az angolt is gyakorolják. Hát igen, már az első óránkon feltűnt, hogy itt az jár egyetemre, aki tanulni akar, nem egészen úgy, mint otthon, ugyebár;)
Este a házinénik elvitt minket, az 5 km-re lévő sípályákhoz, elég fasza!:) Ki fogom próbálni a dolgot, de asszem a gyerekpályán kezdem!:)
Ma reggel 9:15-kor két nagyon csinos lány várt ránk, hogy körbevezethessenek az épületben, dumáltunk egy csomót és persze beszereztük a számukat. Aztán találkoztunk 2 másik tanárunkkal, hát nem lesz egyszerű dolgunk, ha télleg akarunk is valamit tanulni. A SzAR tanár itt is ugyanolyan, mint a BME-n (aki tanulta, tudja:))...
Közben összefutottunk két másik magyar sráccal.
Délután Lars, Lars és Halil várt ránk, hogy körbejárjuk a várost. Jól megnéztünk mindent, majd a végén egy pizzázóban kötöttünk ki, aminek a költségét az egyetem állta! (8-an voltunk, 3 pizzát 6 sört meg 2 kólát ittunk és 1137 koronát fizettünk. Számoljatok;))
Szóval ma is számos újdonságot láttunk és ismerősöket is szereztünk. Remek kezdet!:)

4 megjegyzés:

  1. És hol van a csajokról készült kép? :) (Doki)

    VálaszTörlés
  2. ez az pont a lényeges részeket nem részletezted:))) soksok nagymellű babaarcú északi szőkeség képét szeretnénk látni az oldalon, ahogy ott pózolnak mellettetek, ezért járunk az oldalra, ez az ami a nagyközönséget leginkább érdekli!:))
    aztán érezd jól magad kint, azt mondják az északiak nagy iszákosak, szerinten nem lesz gond a beilleszkedéssel:)))
    ui.:kösz h kiraktad a blogom címét, nem számítottam rá:)
    na csöcs
    B.

    VálaszTörlés
  3. Jah, én is csak a szőke macák miatt olvasom.. >.O

    VálaszTörlés
  4. Amint lesznek faja képek teszem ki őket;) cicákat és tájakat is:)
    Iszákosak, de csak ritkán mivel nagyon drága a pia. Szóval mondjuk 2hetente egyszer bebasznak de akkor nagyon:)
    Pussz

    VálaszTörlés