Nos elérkezett az első hétvége. Még nem vagyok teljesen egészséges, de nem is terveztünk túl sok megerőltetést így kezdetnek.
Pénteken suli után lejártuk a lábunkat is, elintéztünk mindent, amit tudtunk.
Pénteken suli után lejártuk a lábunkat is, elintéztünk mindent, amit tudtunk.
- Rendőrség -> Shengen visa.
- Sapka sörinek (mivel még otthon elhagyta:))
- Telefonkártya vásárlás
- Nagybevásárlás az első főzőcskézéshez
Ebből a sapka beszerzése vicces volt nagyon. Minden boltot bejártunk, először az állítólag olcsókkal kezdtük, de miután ott nem voltak nyerő sapik, bemerészkedtünk a drágának mondottakba is. Hát Sörinek szerintem olyan mogyoró-feje van, hogy majdnem az összes satyi csak kihangsúlyozza ezt, és igen, az összes hülyén állt rajta. A végén már nem is néztük az árakat, mindet felpróbálta és az utolsó sapka végre tényleg működött!:) Vastag is meg minden. Megnéztük az árát és csak 100 NOK. Szóval a legolcsóbb bizonyult a legjobbnak. Én is lehet veszek egy olyat.:)
Nagybevásárlás jól ment, egész jó áron szereztük be a cuccokat, így nem került az otthoni sokszorosába.
Aztán péntek este átmentünk az utca túloldalán lakó magyar cimbikhez, hamár itt vannak egy köpésre. Vittünk egy kis pálinkát meg sütit, náluk meg volt sör meg whisky. Eldumálgattunk iszogattunk, jó volt. Kb. éjfél körül hazajöttünk. A házinéni 10-től reggel 10-ig dolgozott, de mikor felébredtünk sehol sem volt, kiderült, hogy sielni volt. Utána megint eltűnt, este mesélte, hogy szerzett új munkákat szóval csütörtökig el lesz havazva rendesen. Aztán este már ment is megint melózni és ma csak délután 4-re ért haza. Ma gyönyörű idő volt és ezt kihasználva egész nap síelt:)

Na miis kihasználtuk a napsütést és a hatalmas havat. Hülyültünk egy sort.

Magyar szánkó befigyel!:) Minden nagyobb hókupacra felmásztam. Aztán teszteltük az itteni közlekedésre kifejlesztett eszközt, a Spark-ot, jól lehet gyorsulni vele, meg kellemeset esni:

Egyébként hétvégén sütöttem csirkemellett meg sültkrumplit (amit nem hittem, hogy el tudok cseszni, de mégis:)), aztán a maradék csirkemellből meg csilisbabot, amit sikerült leégetni, meg a fűszerezés nem volt az igazi, de nem lett rossz azért. Még nem érzem otthon magam ebben a konyhában.:) De mindent megteszünk a javulásért. És azért mostanra már kiszámoltuk, hogy nem fogunk éhenhalni;)
Hétvégén tanulgattunk is, mert az itteni projektmunkát folyamatosan ellenőrzik, Söri már jegyzetelt is a kis stréber..:P Nem akarok tanulni:)
Hétvégén tanulgattunk is, mert az itteni projektmunkát folyamatosan ellenőrzik, Söri már jegyzetelt is a kis stréber..:P Nem akarok tanulni:)
Na üdv.:
ChaoS
nincs is mogyoró fejem...
VálaszTörlésEz a videó faszajtos! :) Kérünk még hasonló remekműveket!
VálaszTörlésHehe!!A végén még meg tudod mit is jelent egytemre járni!:P
VálaszTörlésNagyon üres a szoba nélküled, és én nem akarom, hogy beköltözzenek a helyedre!:(
Pusz
A videó tényleg lol:)
VálaszTörlésDe miért pont csirkéből csináltatok chilis babot?:O