2009. május 26., kedd
Trondheim nappal
Dél tájékán mindenki elkészült, hogy körbejárjuk Trondheimet. A közlekedés és parkolás már abszolút nem okozott gondot. Megnéztük a várat, nem sikerült megcsinálni a tökéletes képet, mert a zászló felcsavarodott a rúdra. Ezután az egyetemre sétáltunk, ahol rengeteg ember volt és meglepetésünkre nyitva is állt. Aztán rájöttünk, hogy vizsgaidőszak van ezért van ekkora nyüzsgés. Az egyetem előtti parkban sokan kötélen járni gyakoroltak, énis kipróbáltam, de nem sok sikerrel. A srác akié a kötél volt álította, hogy fél óra alatt meg lehet tanulni rajta állni, pár óra után már néhány lépés is menne. Beszélgettem pár mondatot vele, jófej emberek vannak itt is. Az egyetem mellesleg gyönyörű és óriási. Még a katedrális volt hátra a tervből, ami Norvégia legnagyobb katedrálisa. Meglepetésünkre be tudtunk menni ingyen és mi még fényképeztünk is habár ezt tilos volt. Ezután ebéd a parkolóban, majd egy rövid séta a vasútállomásig. Jól elfáradtam ma. Trondheim is nagyon szép város!
Újabb túra
Elindultunk északi körutunkra. Első megállónk Trondheim (eredeti nevén Nidaros) Kongsbergtől cirka 600 km-re található a tengerparton. Indulás előtt összefutottunk Sigrid ex-férjével, kicsit később Sigrid hív, hogy elnézést kér, amiért az exe nem volt velünk valami udvarias.:) Pedig nem is volt semmi extra. Lillehammer felé vettük az irányt, ahol 94-ben olimpiát rendeztek. Lillehammer előtt egy kellemes fjord mellett ebédeltünk. A tájak az úton most sem okoztak csalódást, Norvégia most is megmutatta sokszínűségét. Időnk többségében napsütéses volt.
Fél 8 tájékán értünk Trondheimbe, ahol első eltévedésünk után másodjára is sikerült elvéteni az utat, pedig én tudtam az irányt, csak az út nem ment arra.. Na harmadjára csak megtaláltuk a camping felé vezető utat, ekkor már majdnem 8 volt, és a kemping telefonált, hogy hol vagyunk, mert ugye csak 8-ig van recepció. Megnyugtattam a hölgyet, hogy jövünk hamarosan. 10 perc késés után átvettük a házikót, nagyon takaros, rögtön a fürdő mellett a parttól 2 lépésre. A magunkkal hozott 2 kiló hús megsütésébe fogtunk, mert már igen megéheztünk. Vacsora után Sörivel visszamentünk a városba (11 km a campingtől) merthátugye mégiscsak szombat van, azaz buli, azaz ezt nem lehet kihagyni. Balga módon elvállaltam a vezetést, így Söri ivott, ugyanis elhallgatta előlem a tényt miszerint előfordulhat, hogy összefutunk egy nagyon kedves és gyönyörű ismerősünkkel Marittal. Hát amíg vártunk, hogy a hölgyemény jelentkezzen körbesétáltunk. Éppen White Snakes koncert volt a főtéren, így arra felé kolbászoltunk, egyszer csak egy szembejövő csávó a kezembe nyom egy jegyet! 425 NOK-os jegy, hát nem voltam rest be is mentem vele! Sörinek kiadtam a kerítésen a jegyet (amit ugyan a bizt. őr eltépett) és sikerült neki is bejönnie vele. Így kerültünk be egy White Snakes koncert kellős közepébe! Én ugyan nem ismertem, de már találtam is egy számukat ami tetszik. Királyság volt! Koncert
után még sétálgattunk, néhány érdekes emberrel összeakadtunk, de nem sikerült érdemleges bulihelyet találni, úgytűnt, hogy csak összevissza mászkálnak a népek.
Marit pedig nem jelentkezett így 1 órakor úgy döntöttünk visszamegyünk a campingbe.
Egyébként teljesen világos van, még csak szürkületnek sem mondanám. Apa horkol.. megpróbálok aludni..

2009. május 20., szerda
1 ötlet, 2 ország, 3 nap, 3 nyelv, 17 ember -> PARTY
A szombati bulit röpizéssel akartuk indítani, de az időjárás miatt filmezés lett belőle Maxéknál, majd megvacsoráztuk a már megszokott tésztát. Aztán Sörivel előadtunk néhány kártyatrükköt, néha sikerrel néha nem. Majd activity jellegű, némileg egyszerűbb játékba kezdtünk. A diszkóba a legtöbben nem akartak jönni, persze azért nem mentem egyedül. :) Olyan fél kettő tájékán énis meguntam és mikor hazaértem Söri már javában sütötte a csirkemelleket. Minden kész volt a másnapra!
A királyról lemaradtunk, mivel a franciák megálltak enni, és csak megvártuk őket. Mi akkor értünk a palota elé, mikor a nép már elfelé ment onnan.

Május 17. Norvégia nemzeti ünnepe. Mindenki, aki nem túl másnapos / ittas ahhoz, hogy felkeljen, nemzeti ruhába öltözve vonul a városokba, templomokba. Körülbelül úgy néz ki, mintha mindenki díszmagyarba lenne öltözve, később megtudtam, hogy régiónként különböző a népviselet. Voltak elég viccesek is. 10-kor indultunk, magunkhoz vettünk két kis norvég zászlót is Sigridtől, felvettük az utasainkat és irány Oslo. A tervezett ingyenes parkolóhelyet nem találtuk meg, de találtunk egy másikat, ami épp az egyik metró végénél van, így ott álltunk meg. Itt már hoztuk a formát..
Ugyan azt gondoltuk, hogy a többiek a vonattal már megérkeztek, de kiderült, hogy még nem, így bevártuk őket a pályaudvaron némi Krone-is és whiskey-kóla társaságában..
Miután megjöttek, elindultunk a forgataggal.. A város összes középiskolájából felvonultak a Russ-ök, meg zenekarok, meg lovasok, meg minden ami egy óriási felvonuláson elképzelhető. Az utcai árusok hajókürtöket meg ragacsoscuccotkilövőeszközt árultak, amit a fiatalabbak előszeretettel használtak.:)
Itt eltöltöttünk némi időt, Mortennal elsörözgettünk, aztán megkerestük a hajónkat és fel is szálltunk. Mindenkit felengedtek, pedig a franciák féltek, hogy a 18-19 éveseket nem fogják.:)
A mi kabinjaink a legalsó szinten voltak, de így is teljesen jó volt, fürdőszoba, wc tükrök.. Miután kifutottunk kinyitottak a Duty-Free shopok és elindult a féktelen piavásárlás!:) Felfedeztük a hajón lévő szolgáltatásokat, éttermek, bárok, diszkó, fürdő, szauna, netcafé, minden mi szem szájnak ingere. Mi szépen kiültünk egy kávézó asztalaihoz kipakoltuk az asztalra a piákat és szép lassan elkezdtünk fogyasztani. Az idő elég gyorsan telt, de sajnos a hajón rajtunk kívül nem sok bulizni vágyó ember volt.. ráadásul inkább a sokkal idősebb korosztály. Azért megjelent két csaj, Morten állítása szerint rohangáltam utánuk, én ezt tagadom, de tény hogy elég ittas állapotban voltam.. :) Fél társaság már lelépett aludni én még maradtam a legpörgősebb franciákkal és bejártuk a hajót, hátha összeakadunk még pár elveszett lélekkel. Így találkoztunk 3 őrült olasszal, és velük indultunk a diszkóba, de nem jutottunk el odaáig mert megálltunk a gyerekeknek fenntartott játszószobánál, ami tele volt kislabdákkal. Persze be volt zárva, de ez nem akadályozott meg minket, hogy kinyissuk, szépen bemásztunk vagy 7-en...:) Nem telt el szerintem 2 perc már jöttek az őrök, hogy mi a fészkes fenét csinálunk, takarodjunk innen, legközelebb letartóztatnak:) Pedig vicces volt!
Na ezután énis az alvás mellett dönöttem.
A reggeli 8-as hangosbemondós ébresztés meglepő volt és persze senkit sem érdekelt, így szunyáltunk tovább.. Azért a fél 10-es kikötésre csak összeszedtük magunkat. Volt aki nagyon nem volt jó bőrben:) Nekem semmi bajom nem volt, hálisten.

Szép lassan elindultunk a belváros felé. Tényleg elég lassan, mert már az első parknál eltöltöttünk egy csomó időt.
Mi elindultunk a kishableány felé, ami tényleg kicsi. A következő állomás egy hatalmas lovasszobros tér volt, ahol egy nagyon vicces őrségváltást néztünk meg. Na nem is maga a folyamat volt vicces, de azok a nevetséges ruhák, amiket szegény őrök viseltek.. Aztán a sétálutcában a franciák megint leragadtak enni. Mi tovább haladtunk, és összefutottunk Marionékkal majd kidöglöttünk egy parkba. Ledumáltuk a többiekkel, hogy egy másik parkban találkozunk, ami közelebb van a hajóhoz. Rengeteg fiatal, mindenki sörözik, nagyon hangulatos volt! A nap ezer ágra sütött és mivel kicsit én is meghumtam a füvön, le is pirultam jól..

Visszaséta a hajóhoz, ismét várakozással persze megint a franciákra:)
Elindultunk és kinyitottak a boltok. Én bevásároltam egy pulcsit! Ezután irány a fürdő, körülbelül 18-22-ig a jakuzziban és a szaunában töltöttük az időt, borzasztó kellemes volt:)
A fürdő után kezdődött a móka, a megszokott helyre kiültünk és bemutatták nekem a Captain Puff nevű óriási tudást és koncentrációt igénylő ivós játékot! :) Nekem harmadjára sikerült kapitánnyá avandzsálnom. Sörinek csak negyedjére! ;)
Mondanom sem kell elfogyott az összes pia. Söri feje totál vörös lett a játék után, és onnan tudtuk, hogy részeg, hogy egyszer csak felállt és hangos pohárköszöntőbe kezdett :D Engem Christelle megtetovált alkoholos filccel.
Aztán beültünk az egyik bárba, élőzene volt. Először csak 3-an voltunk, Anthony, Rémi és én voltunk ott. Aztán Anthonnal berobbantunk a tánctérre, mivel a "You can leave your hat on" ment, egy laza sztriptízt levágtunk a közönségnek, akiknek persze nagyon tetszett a show:) Sajna erről nem készült felvétel, de akik látták tudják, hogy profi munka volt!:)
Aztán rányomultunk a pultnál álló egyetlen és nagyon részeg nőre, persze minden faszi próbálkozott, de hát mi jobbak voltunk, konkrétan elűztünk mellőle egy emberkét. Azt gondoltuk, hogy hivatásos, de kb. a második mondat után ő hívott meg minket 2 sörre. Na itt szóltam a többieknek, hogy jöjjenek, mert érdekesen alakulnak a dolgok. :) Leírni nem lehet, ami ott zajlott.. Az arconköpéstől a csókon keresztül minden volt. A történet vége az lett, hogy Anton gazdagabb lett egy ezressel. A körülmények nem tisztázottak...:)
Reggel semmi meglepetés, ugyanaz a hang ébresztett.. Gyors utolsó bevásárlás a hajón. Oslóban elbúcsuztunk a franciáktól, mert mi bevásárolni indultunk ők meg haza. Morten elvitt minket a boltokba. Vettünk is nagyon jó dzsekit!!
Aztán felszedtük a kocsit és Christelle-t meg Maxot is a parkban.
A nagyszerű tervet megint sikerült tökéletesen kivitelezni!
Jha és a képek:

2009. május 16., szombat
"Bitch Volley"
Tegnap suliban ültünk reggeltől (12) remélve, hogy haladunk egy kicsit a projekttel, de túl sokat nem sikerült végül. Közben ledumáltuk a franciákkal, hogy délután röpizünk kicsit. Nem is tudtunk róla idáig, de a folyóparton van mindenféle sportpálya, köztük 2 strandröpi is. (tényleg strand hangulat volt:)) Két labdával kezdtünk játszani, de Max labdáját Söri a második labdaérintéssel bevágta a folyóba, ami túl hideg ahhoz, hogy bárki utánamenjen. A miénkre innentől kezdve sokkal jobban ügyeltünk, mindig legalább 3-an futottunk utána, ha a víz felé indult. Geoffrey pedig nekiindult a folyó másik oldalára, hogy hátha ki tudja halászni. Sikerült is neki, olyannyira, hogy kihalászott egy másikat is, így már 3 labdánk is volt.:)
Fél tíz tájékán már kezdett nagyon hideg lenni a homok, ledumáltuk a szokásos esti sörözést, majd Sörivel felugrottunk elbúcsúzni Adriánhoz, aki most már otthon van, de akkor még javában nyomta az ágyat, ami nem is csoda, ha csak a fele igaz abból a partyból amit elmeséltek.;)
11-kor átcangáztunk a parti-házba, ment az ökörködés megint. Fejlődik a francia nyelvtudásom is, meg az ő magyarjuk is! :) Nincs ahhoz fogható, amikor Jeremy belekezd a "Kislány szeretlek, kérlek gyere baszni a Szigetre!" mondatba.:)
Ma felkészülünk a kis túrára aztán este megint buli, elvileg a legnagyobb Russ buli lesz, nem fogunk sokat aludni most sem.:)

2009. május 15., péntek
330 korona
Túl vagyunk minden vizsgán, talán meg sem bukunk és nem mondhatnám azt sem, hogy halálra tanultuk magunk.:)
Azt viszont igen, hogy a franciákkal igen jóban lettünk, majd mindennap együtt lógunk..biciklitúra, kaja, pia, póker. Nagyon jó lesz ez a hétvégi kiruccanás!
Tegnap elbúcsúztam az itteni Sifu-tól és edzőtársamtól, valószínű többször már nem tudok Kung-Fuzni itt, nagy kár pedig nagyon tetszett ez a stílus is! De ha visszajutok..!
És igen, sikerült megszereznünk az első bírságunkat. Valamelyik fuvarunkról visszajövet Gardemoenről egy autópályaépítésbe ütköztünk, volt felvezetőautó, le volt zárva a fél út és nem gondoltuk, hogy ott meg kellene állni bedobálni a pénzt, miközben mi voltunk az elsők a felvezetőkocsi mögött. Hát mégis meg kellett volna, ez most 330 NOK-ba került, kicsit többe mint egy rekesz sör:) Nade lazák vagyunk, leszarjuk!
Ma megpróbáljuk lezárni a projectet, legalább már haladtunk vele. Remélem nem kell ebből is beszámolni.

2009. május 2., szombat
A tökéletes piskóta
Tanulunk gőzerővel miután minden vendégünk hazaszállingózott.
Szerdán bementünk feladatmegoldani a suliba, hát nem láttam sok értelmét, aztán délután USB eszközt építettünk..volna ha ki nem dobnak a teremből.
Csütörtökön délben megtartottuk a rettentő izgalmas 45 perces nagy előadásunkat a féléves projektmunkánkból. Mindenki másképp élte meg, volt aki sírt, volt aki nem bírta röhögés nélkül.:) Talán nem is lett annyira szánalmas, és a legjobb, hogy ezzel mindenki teljesítette a vizsgára bocsájtás követelményét! Hurrá! :) Aztán még egy kicsit mikrokontrollereztünk, és sikerült megépíteni és átment az első szoftveres teszten is.
Aztán elmentem kung-fuzni, ahol csak az edző meg én voltunk, úgyhogy teljes mértékben magán edzésem volt, ami naggggyoooon jóóóó! Hazafelé beugrottam a franciákhoz, akik a koppenhágai hajójegyek rendelésével bajlódtak, és megmutattam nekik, hogy mi hogy csináltuk, meg ledumáltam az esti bulit.
Itthon egy kis napozás a nap végén és közben eszembe jutott, hogy péntek május 1, szóval lehet el kéne menni egy kis bevásárlásra.. Gyorsan vettünk is egy rekesz söröcskét.
Fél 10 még mindig világos, összekészülődtünk és átugrottunk ápolni a francia-magyar viszonyt. Ott már elég jó hangulat volt, és ráadásul még tésztával is megkínáltak. (Remek, úgysem ettem!:)) Két Russ (kb. érettségizett) lány is volt, akik nagyon sürgettek, hogy menjünk a Russ buliba. A franciák eltűntek, kb. 2 perccel előttünk indultak, mi elvileg utánuk mentünk, meg is találtuk a partit a parton, de többiek sehol. Mi pedig kicsit kilógtunk a 18-19 éves pirosgatyások közül, így inkább csak eliszogattunk ott.
Péntek, "gyorsan" kitaláltuk mit fogunk csinálni az USB kütyünkkel hétfőn a suliban, ezt már az erkélyen sütkérezve..így mégis csak kellemesebb a munka.

Aztán napozás, további túrák tervezése, ami elég nehéz, mert sok hely van és kevés idő. Este pedig felállítottuk a "sörsátrat" a ház elé. Ez nem olyan egyszerű sörsátor ám. Ez egy díszes faépítmény, jól néz ki, de több is a munka vele.:)
Ma pedig 2 tutorial végigolvasása után rájöttem, hogy piskótát fogok csinálni! El is készítettem a tökéletes piskótát! Persze csak a neve az, mivel ez az első piskótám életemben, de azért egész jó lett ehhez képest! Nemértem, hogy lehet nem összetörni a fehérje habot miközben a sárgájával keverem össze...no mind1:)
Most pedig gyorsan vissza a tanuláshoz, mert Sörinek nem megy egyedül.

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)